Nagy Horváth Ilona
Seicento
Bőröm alatt hormonok
reneszánsza,
felszegett állal
tüntetek,
vérembe fúlt
elképzelések önfeledt utolsó násza
a halál előtt,
combom közé szorított
szoborszép
istenek nyögését
hallom,
ha eszmélek,
párnámra hajtom
fáradt tagjaik, csak
újraéledő lázuk pásztázza tovább
a bőrömre száradt
délutánok titokselymét.
Suhogó varázsigék a
vászon neszei,
lassan bomló sejtközi
csodák rítusa feszít,
megölném mind,
csókokba harapott
átkok után kap
ajkaik vörösre mart
vak lehe,
egy se lát, hogy
széttépném,
hogy gyűlölöm,
mert gyönyörű
és szeretnem kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése