Turza Sándor - Kincsek között

Turza Sándor

Kincsek között

Szellő ruhát öltöttem magamra,
fáradtság nélkül kúsztam fel
régi várfalakra.
Hullámokat ráncoltam
pihenő tavak felett, nevető
gyermekek arcába szórtam
hűsítő permetet.
Illatot szórtam lankás dombokon,
virágpor voltam ébredő tavaszon.
Szellőruhámban megsimogattam
az akáclombokat,

mellettük csendesülve
megérintettem az őz fiakat.
Dolgos emberek arcáról
verítéket vittem magammal,
szembe szálltam őket pusztító akarattal.
Törtem nádat magamnak,
mint sípot kezdtem fújni, hátha
nem hiszel a szavaknak.
Hordtam homokot testedből kitépett sebekre,
testemből téptem foltokat
a megkopott szeretetre.
Lettem fagyos hideg, mikor
kék zászlóval, sok csillaggal
jöttek idegen emberek.
Áztattam őket, mostam arcodat,
lásd ki ő, s te ki vagy.
Színes lettem, eléd hullottam,
mint sárgás-vörös tölgylevél,
hullattam könnyet szemedből,
hogy egyszer hazát szerető toll legyél.
Múlt könyveit lapoztam előtted,
tükörként fényesítve jövődet.