Baráth Sándor
Őszi gondolatok
Vágyom a csend után, hogy elalél,
Zaj doboljon annak, aki fél.
Az éj jön lassan, lecsendül a tér,
És mivel ősz van, vele jön a dér.
Hullik a fákról a sok falevél,
Kiadták lelküket, rozsdás, nem él.
Zörgő avarnak oszló szőnyegén,
Örök elmúlásra gondolok én.
Természet körforgása jön elém,
Ha az ősznek vége, gubbasztó tél.
Vele jön újra az örök remény,
Lesz még tavasz és a szív is remél.
De most még ősz van, pislog a napfény,
Felhők között bujkáló tünemény.
Mélyen járja útját, de nem henyél,
Most van tavasz a déli féltekén.
Zaj doboljon annak, aki fél.
Az éj jön lassan, lecsendül a tér,
És mivel ősz van, vele jön a dér.
Hullik a fákról a sok falevél,
Kiadták lelküket, rozsdás, nem él.
Zörgő avarnak oszló szőnyegén,
Örök elmúlásra gondolok én.
Természet körforgása jön elém,
Ha az ősznek vége, gubbasztó tél.
Vele jön újra az örök remény,
Lesz még tavasz és a szív is remél.
De most még ősz van, pislog a napfény,
Felhők között bujkáló tünemény.
Mélyen járja útját, de nem henyél,
Most van tavasz a déli féltekén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése