Berze Tünde
Csak egy ember
Félelmek közt,
gyarlón botorkál
életem,
s hideg éjjelek
köszönnek rám.
Oly didergő, hosszú
éjjelek,
hol csupasz bokrokon,
a szél mezítelenül
tekereg.
Bár lennék
érzéketlen,
s nem szülne
fájdalmam,
temérdek, semmibe
hulló könnyeket.
Kimért létemmel
nézhetnék szét,
nagyot legyintve a
szükségre,
dacba fordulva büszke
arcommal.
Nem ülne fázós ősz
mellettem,
ökörnyálát arcomra
csorgatva,
nyirkos ujjaival
bordáimon matatva.
Boldogtalan világ
mezsgyéjén ballagva,
magammal vonszolom
vérző szívem,
vállamra rongyosan
kiakasztva.
Esztelen mindenség az
csak,
mi körülöttem
őrületbe borulva forog,
kinyújtva felém
mocskos kezét.
Húzna-vonna magával,
hogy legyek atomnyi
része,
alkotva egyet
retardált valójával.
Nem, és nem leszek
oly balga,
ki elhiszi az
egyforma az idilli,
a korcsosult Ma
asztalánál!
Nem fonom szavaim
hazugság koszorújába,
sem magamnak, sem
másnak,
hadd szóljon csak
csendesen, tisztán.
Tovább szárítom hát
lelkem morzsáit,
s gondterhelt
otthontalan leszek,
de mégis csak egy
ember.
http://www.youtube.com/watch?v=WcO0wiEDNpc
VálaszTörlés