Horváth István - Utószó

Horváth István

Utószó

A lét saras úton tapos,
s ha kiönt az ár,
rohanó koszos, habos
hullámba zár…
Fájva csiszol, formál
szürke kövek között…
csak hogy tud mi a normál,
hogy érezd a hiányt,
ha valaki régen őrzött!
S most a sors kihányt…
Mert minden emlék, minden álom
tova száll, elszalad…
hiába próbálom
megtartani a víz alatt…

mert e falakról a hang visszacseng,
aztán nem marad más csak néma csend…