Hatos Márta - Múlnak az évek

Hatos Márta
Múlnak az évek

Á lmaim hiú ábránd-fonalát
L égbe emelve röpíti a szél,
M enekülnék, mennék utána,
O ly vakítóan sugárzik a fény.
K egyes halál a sötétség, megvéd.

R eményeim emeltek várakat,
E rdőre, rétre hintettek sugarat,
M ögöttem a bánat mohával takart.
É bren az álmaim esdekelve hívtam,
Ny íló virágból koszorúkat fontam,
E mbernek, nőnek lenni tanultam,
K étségek tengerén hánykolódtam.

I gaz hittel, tisztán éltem egykoron,
S nem tudtam még, ez sárba nyom.
T iszta tükrű szemeket kerestem közöttetek,
E zernyi közönytől nem védett semmi meg.
N em vágyom többé a földieket.

V étkem, ha volt, megbűnhődtem,
E lfáradt vándor lett belőlem.
L ebbenő lepkék az álmaim,
E ltemettem már a vágyaim.
T örvényen kívül a tüzet mi szítja?
E ltűnt már a fénylő hajnal pírja.
K ésőre jár. Egy hang az éjszakát hívja.