György Viktória Klára
Hazataláltam...
Oly sokáig kerestem lelkemnek
hazáját, békéjét,
bejártam az univerzum
sok-sok zugát, rejtekét.
Dimenziók nyíltak,
világok tárultak,
a gyönyör kapujában
a könnyeim csak hulltak.
Szabadon szárnyaltam,
s a múltból az emlékek,
a csillagok szekerén,
hozzám is elértek.
Villámként hasított
a tudatom mélyéig,
hogy erre vágytam
és vártam sok ezer fényévig.
Emberként érezni,
mi is a szeretet,
mily csodás és fájó,
gyengéd lehelet.
A világ messzi táján
végre rád találtam,
szívszentélyem a boldogságtól lángol,
nincs rá szó,
kimondhatatlan.
Hazaértem én is végre,
letérdelve mondok
köszönetet érte.
hazáját, békéjét,
bejártam az univerzum
sok-sok zugát, rejtekét.
Dimenziók nyíltak,
világok tárultak,
a gyönyör kapujában
a könnyeim csak hulltak.
Szabadon szárnyaltam,
s a múltból az emlékek,
a csillagok szekerén,
hozzám is elértek.
Villámként hasított
a tudatom mélyéig,
hogy erre vágytam
és vártam sok ezer fényévig.
Emberként érezni,
mi is a szeretet,
mily csodás és fájó,
gyengéd lehelet.
A világ messzi táján
végre rád találtam,
szívszentélyem a boldogságtól lángol,
nincs rá szó,
kimondhatatlan.
Hazaértem én is végre,
letérdelve mondok
köszönetet érte.
http://youtu.be/hQte9KpNBo0
VálaszTörlés