Komáromi János /Koma/
felhőkre lépett a
napsugár
felhőkre lépett a
napsugár
szinte fájón
ragyogott az ég
madárdal sírt a
fülünkben
hallgattuk ahogy a
szél beszél
víztükrén tört meg a
délután
esti-Nap vöröset
ásított
éjszakát szőtt faágak
közé
és szerelemre
csábított
hajszálak simultak
össze
beszívtuk arcok
melegét
nem volt a világon
ennél szebb
biztosan ölelő
menedék
összeforrtak ifjú
álmaink
félve éledtek fel a
vágyak
azt suttogtuk, hogy:
szeretlek...
de azt éreztük, hogy:
kívánlak!
nehéz lett a langyos
levegő
közöttünk elfáradt az
éj
búcsú csókunkban álom
égett
velünk aludt el a
szenvedély
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése