Kópis Eta - Szomorúfűz lettem

Kópis Eta

Szomorúfűz lettem

Mióta elmentél
sorsomon nincs áldás.
Ha mégis visszatérnél
már nem találnál mást,
mint egy vízbe hajló
elárvult, gyöngülő fűzfát,
mely szállást sem ad
megfáradt utasnak,
vándormadaraknak.
Kinek lombja között
már csak kukacok tanyáznak.
Vén törzsén csurgatja alig-alig
folydogáló könnyét.
Az önsajnálatba megremeg
a tópart és a környék.
Aki csak szerette, szereti,
szánja szegény párát,
a jobb világot is megélt
szomorúfűzfát.
Engem szán a vidék
Én lettem e fűzfa.
Könnyem, mint a zápor:
aláhull, lepereg a porba.