Hajnal Anna - Téli hajnal

Hajnal Anna

Téli hajnal

Fenyők vastag hóruhákban,
hócsuklyákkal, hószakállal
álltak őrt az erdők mélyén,
harcolta a fagyhalállal.

Pengő jajszó szállt az erdőn,
ha elroppant egy-egy szálfa
a nagy, kék acélmarokban,
de a többi némán állta.

Vastag csuklyák mögül nézték
óriási öreg szálfák
azt a mozgó, apró árnyat,
puposat, mégis soványkát:

apró felhő szállt előtte,
- tisztán látszott hóvilágnál -
hó csikorgott, nyoma porzott,
mélyebb futó vad nyománál.

Ki siet a havas erdőn?
jöhet farkas, éhes medve,
fagy lehelhet rá szívére,
fenyő zuhanhat recsegve.

Apa viszi erdőn túlra,
iskolába fiacskáit,
téli hajnal sötétségén
szálló lehelete látszik.

Hátán puttony. Két fiúcska
guggol benne félig alva.
Téli hajnal sötétsége
mint a bölcső, ringatgatja.

Apa gondja betakarja
melengeti boldog álmát
apa gondja legyőzi a
fagyos erdő hóvilágát.

Nagyapám volt, aki hajdan
ezt a harcot megharcolta,
kisfiai nappaláért
éjszakáit megsarcolta.

Tudta ő, hogy szolgasorból
ésszel nő a szabad ember:
Így harcolt a szolgasorssal
jövőt látó szerelemmel.