WINO
Felhők felett
Intett a bátorság, s
itt egy fűszál, és ott messze távol.
Ahol már alig látom, boldogságom valahol itt téblábol.
Erdő mélyén, havasok szélén, fent magasban, ott a viharban.
Nézek az égre, gyönyörű csodaszépre, itt vagyok valójában?
Felhők felett, hol a szívből jövő dalok, este szerenádok.
Lágy szívedben, szavaidban, a hangok, ugye nem harcok?
Ahol már alig látom, boldogságom valahol itt téblábol.
Erdő mélyén, havasok szélén, fent magasban, ott a viharban.
Nézek az égre, gyönyörű csodaszépre, itt vagyok valójában?
Felhők felett, hol a szívből jövő dalok, este szerenádok.
Lágy szívedben, szavaidban, a hangok, ugye nem harcok?
*
Koronája hatalmasra nő,
borzolja, simogatja a tavaszi szellő.
Barátja is, napsugár a melengető.
Így fordul tavasz nyárba,
vándornak tátva marad a szája,
látva, menedék, árnyék a hála.
Aztán rosszra fordul az idő.
Kéményekből füst tör elő,
koszos szurkos felhő.
Hideg van, már nem ülnek alatta,
recsegve ágait lehajtja,
zúzmara, fagyos hótakaró súlya.
Körvonulatát sötétben messziről látják,
zavartalanul, mélyen alussza álmát,
így várja, tavaszi napsugár barátját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése