Albert Ferenc - Kökény bokor

Albert Ferenc
Kökény bokor

Töviseit kimeresztve,
akár házsártos menyecske;
pipiskedik csalitosban,
kerek szemeit meresztve
ágas-bogas szúrós cserje.

Mélykék szemmel az ál-szende
zöldleveles köténykében;
cinke fészkét elringatja,
falánk rablók elől rejtve
óvó tövis rengetegbe.

Nyár végére hamvas szemek
egyre-másra fényesednek;
az apró fészek már árva,
fiókái messze mentek,
és erdő lakókká lettek.

Szerénykedik a kis cserje,
feketedik szép kék szeme;
kínálja magát csábítón,
s hajnali dértől csipkedve,
húsa édesedik egyre.

Be is érik, s novemberre
aszalódni kezd a szeme;
bár fagyot lehel sötét éj,
mégis csupaszra vetkezett;
a tövis… nem szemérmetes.