Fekete István - Végtelen; - Ősz

Fekete István

Végtelen

Hűvös, színtelen pára:

a föld s a fák lélegzete,

felhők fia, ősz uszálya,

halott hajnalok holt keze.

Majdnem nincs. Semmi... mégis

mindenütt ott van, fenn és lenn,

szájban és szívben, szóban és hitben,

és ha van: nincs, s ha nincs: Minden.

*

Ősz

Ma este először szólalt meg lassan,

a pókhálós elmúlás igrice

halkan, a tücsök danája sír-rí.

Kri...kri...

Bánatos reggelek, nótás, bús esték,

idei must a malomkő padon.

Pásztortűz mellett furulya sír-rí;

Kri... kri...

Felkel a hold is, és a szőlőlevél

ezüstben fürdik. Öreg diófa

suttogva mesél, zizegve sír-rí;

Kri...kri...

Lehull egy levél, sötétbe vész el,

kíséri szemünk, szívünkbe fészkel

az elmúlás, a kis citerás meg sír-rí;

Kri... kri...