Turza Sándor - Színek

Turza Sándor

Színek 

A születés vörösében
lelket kap a test.
Az élet ecsetté válik, festeni kezd.  
Fehérre vöröset,
a talpak alá barnát,
valami zöldet, fölé kéket 
  is húz a kéz.  
Pihenj, súgja csendben 
  a józan ész.
Két igaz szín van csak,
mindkettő a gyász színe.  
Nevet az ember, - hát ezért  
kellet festőnek születnie?
Mocskot hint a vízbe,  
a fekete égre sárga foltokat,  
színezni próbálja a havat,  
de hogy gyászolhasson
 az mindent megtagad.  
A feketére kent némi fehéret,  
furcsa dolog történt,  
a két szín emberré lett.  
Lett egyik-másik eminenciás,
lett belőlük barát, a másik  
bíbor kalárist kapott,  
a színek fölé lépett.  
Teltek.múltak az évek,
fest a test, közben maga is feslett.  
Két örök színnel magára hagyja a műtermet.  
Barnába költözik a két örök színnel,
azt vallja mától szájjal és szívvel,  
e kettő örök a víz elfolyik a rög pörög,  
a sárga foltok földre hullanak,  
de a születés, s vele a gyász megmarad.