2017. november 20., hétfő

.kaktusz - Érzéseinket kimutatva



.kaktusz
Érzéseinket kimutatva

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor mondják,
várják egymástól az emberek,
(mindenki a másiktól)
hogy legyenek önmaguk,
hogy kifelé az érzéseiket mutassák,
de talán nem is gondolják komolyan,
hiszen a majdnem lehetetlent kérik
ebben a túlfinomított világban,
ahol a kenyér hófehér,
ahol a műeper illata
illatosabb az eredetinél,
ahol a szavak is jól szabottak,
ahol az örökké mosolygó arc,
a vakító fogsor elengedhetetlen,
ahol mindenki azon van,
hogy fehérítsen,
hogy magát tökéletesre csiszolja…
ki hinné el a látszatvilágban,
hogy a valódinál
semmi sem tökéletesebb,
ha nem is hófehér,
ha az illata
nem is mindenen áthatoló …
aki önmagát mutatná,
(ha egyszer megtalálná)
ruhában is meztelen lenne
a túlöltözöttek között,
tökéletlen a tökéletesek közt,
 a biztos kudarcot ki vállalná…
ki veszi észre az élő fát,
mikor egy másik
ott van mellette gyönyörűen kifaragva…
az mit számít,
hogy az a tökéletesség
nem valódi,
hogy hiányzik belőle a keringés,
az élet,
hogy megfekszi a gyomrot,
hogy többet árt,
mint amennyit használ…
de hogy is kellhetne
illata az epernek versenyre
a mű eper
mindenen áthatoló illatával…
talán a kérés teljesítése lehetetlen,
ahhoz el kéne felejteni sok lényegtelen,
de nagyon fontosnak hitt dolgot örökre…
talán, ha egyszer az ember, a valódi,
minden mesterségestől mentesbe
kóstolna bele,
olyan élményben lenne része,
többé hallani se akarna
a mesterségesről…
de vajon található-e még olyan,
ami valódi,
vagy könnyebb lenne
a holtat felébreszteni ?

2011. szeptember 19.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése