Szabó Magda
Eldobom
Eldobom, ne kapj
utána. Fujja szél, foszlassa pára,
egy legyen alvó
ködökkel, ismeretlen és rokon.
Légy süket, hogy fel
ne költsön, gőgösen hallgatva, bölcsen,
minden élőnél erősebb
– nincs hágcsó a tornyokon.
Hadd sikoltson,
árnyba gördül. Fel ne ébredj, álljon őrül
végesség és
végtelenség, kőrisfák és cipruszok.
Fuss előle, füst a
korlát. Lengessék sötét vitorlád
tengered fehér
vizéből visszazengő himnuszok.
Eldobom, mert
összeéget. Eldobom, üldözve téged,
gyáva gyásszal marva
újra érhetetlen szellemed.
Vad lilában, dúlt
aranyban, tömjénfüstben és harangban
öntök vége-nincs
vizekbe mézet és bort és tejet.
Eldobom, dobd vissza
gőggel. Vívok végetlen idővel,
bamba kín mézébe
fúltan tapadok az életen.
Fel ne oldozz: itt
maradtam. Meg ne láss: nem ezt fogadtam,
vak tükör kormos
szerelmem s gyöngyszínű a végtelen.
Gyertyacsonk, halotti
pompa, cifra játék, törd atomra,
ferde fáklya sárga
fénye – gyűlöllek, mert gyűlölöd.
Tengerekbe hull a
hangom, húzom nyelvetlen harangom,
elhajítom, vesse
vissza hághatatlan tűzköröd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése