Áprily Lajos - Szilveszter

Áprily Lajos

Szilveszter

Ezt a napot nem várta senki még
úgy, mint anyám. Még támadott a tél,
a frissen hullt hó ablakunkig ért,
a borostyánkő-csőrű hímrigó
dermedve hullt a vadszőllő közé.
A temető-út hó-leples jegén
- jaj, babonás jel - elesett a pap -
S ez a nap mégis: bölcső volt neki,
mely a tavasz-csecsemőt rengeti.
És szólt: Hiába hull. Holnap, fiam,
egy kakaslépéssel megnő a nap.

Nőtt, nőtt. Pár nap s az olvadás kicsalt.
Jaj, a hóember milyen furcsa rom.
Eltemetem a meggyászolt rigót
s nézem a nagy kakast az udvaron.
Parancsoló, piros királyfejét,
izmos lábát, az idő-mozditót -
Egy kakaslépéssel - milyen csudás...
S este, mikor a fejem leteszem,
milyen félelmes, milyen óriás.
Idő-kakas. Ó, hány titokzatos
kakaslépés mért illanó időt,
amíg kilépte mind az éveket.
Patak hány indul, pázsit hány ujul,
amikre kék szemével nem nevet.

Szilveszter volt. Éjfél. A levegőben
szivárványos rakéták tűzszaga.
A mámor és rakéták versenyében
süvöltött a berlini éjszaka.
S egy képet láttam, messze, keleten:
fenn a hegyoldal fehér hóalap.
Madár áll rajta, misztikus, magas:
sírdomb felett az óriás kakas,
emeli lábát -
s egy kakaslépéssel megnő a nap.