Hollósy Tóth Klára
Mit hozol nekünk?
Mit hozol nekünk
megint újév?
Sorold a jót,
rosszat! Hallgatom.
Bízik benned a nem
szűnő remény,
mint koldus a
luxusvonaton.
Ne adj nekünk már
semmi rosszat,
így is sok a bánat,
gyötrelem,
semmit ne adj, ha jót
nem adhatsz,
ne vergődtess
folyton, szüntelen!
Legyen életünk egyre
csendesebb,
és értelme egyre-
egyre több,
őrködj egy kicsit
féltőn felette,
legyen az idő
lassabb, mérhetőbb!
Nem törődik velünk,
csak rohan,
míg sötét bánatot
fest az égre,
kibékülhetne végre
már velünk,
így halálra fárad a
vágy reménye.
Maradhatna kicsit
többet nálunk,
lehetne kedves, mint
valaha volt,
lehetne barátunk,
csendestársunk,
mint régen, mikor
meséket dalolt!
Maradjon még szépen
itt velünk
feledtesse el a sok
kudarcot,
szólj neki, béküljön meg
velünk,
vegye le rólunk a
Krisztus-arcot!
*
Hulltak a pelyhek…
Gyönyörű, nagy
pelyhekben hullt a hó,
szilánkokká tört
fényszikrák remegtek
fenyőszagú békében,
millió
mélázó zsarátja hűlő
tereknek.
Sziporkázott a fehér,
tiszta hó,
s csak ömlött egyre,
egyre bőkezűbben,
a halott tájra
lehullt takaró
fényszilánkjait szórta
mind sűrűbben.
Zuhogott, mormogott,
monoton, halkan,
szálldogált,
sziszegett, akár a katlan,
a tájra ült, mint
hófehér moha.
Hulltak a pelyhek
egyre szakadatlan,
megdermedve várt
fagycsendbe takartan,
a kristálycukorrá
vált fák sora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése