Gősi Vali
Nyár
valami szédült fényözön
árad az ébredő táj
felett;
vérző narancs és
borostyánsárga
mint szerelmesek
vágyódó szája
borzongva összeér
egymásba olvad és
fényben ég
a szantálvörös
hajnal-ég
s a lángoló
csillagközi tér
a mindenség fölött
felragyog
vakít a delejes
óarany
a születő nap
villódzik boldogan
ám a szédült
csillagok
mint imbolygó démonok
hajlongva táncolnak
tovább
és az égbolt
csillámos fátyolán
átragyog buján
a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése