Gyurkovics Tibor
Férfi
A tárgyak messzi
fényei,
az volna jó, esetleg.
Egy idegen nő és neki
azt mondani:
szeretlek.
Egy lehetetlen
falevél,
mely hullva-hull az
útra,
emlékek távol tűje,
mély
piros sebembe szúrva.
A kerítések rácsai,
egy domb, egy csók
talán csak!
Vagy fiatalnak
látszani
egy délelőtt,
vasárnap.
Önkéntelen kimozdulás
a testem
négyszögéből,
amely kinyúlik a rács
mögül és az ég felé
tör.
A részek gyáva
gömbjei,
amik nem állnak
össze,
csak forognak
gyönyörteli
kajánsággal örökre,
vagy szétszaladó
mozaik
talán pompeji padlón,
a véletlenek őzeit
mindegyre futni
hallom!
Valaki, nő. Valami,
ház.
Akár egy téves eszme,
vagy véletlen
kirándulás
világtalan hegyekbe,
a napsugár aranyosan
fúródik két szemembe,
nem az a fontos, ami
van,
hanem ami lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése