dr. Szeicz János - A magány dala

dr. Szeicz János

A magány dala

Oly távol jársz,
az érintésed emlék már,
veled az élet múlott el,
s elszállt a fény,
minden remény,
szavamra most a csend felel.

A régi nyár
aranyló fénye nem ragyog,
szemed tüzével nem hevít.
Emlék ölel,
lágyan száll el,
s magányom mindent elborít.

Maradj velem,
hiszen a tél már oly közel,
gyújtsd meg még egyszer hajnalom,
emléked még
bennem úgy ég,
mint lappangó parázshalom.

Az éveim
fogynak és búcsút intenek,
csak álmaimat őrzöm meg
a papíron,
hogy állítson
emléket tőlem, csak neked.