Szakáli Anna
Egyedül zokog
gomolyog nehéz pára,
falak fölött a vén födém,
esőtől véd hajlása.
Palástom alatt gőgöm,
dacom szertehullt,
elrepült az idő, az ifjú múlt,
de dobban még a szív.
dacom szertehullt,
elrepült az idő, az ifjú múlt,
de dobban még a szív.
Suttogjuk egymás nevét
- hallod-e még –
hitem, reményem veszteség,
megcsal a Föld, megcsal az Ég.
- hallod-e még –
hitem, reményem veszteség,
megcsal a Föld, megcsal az Ég.
Tépem magamról köntösöm,
könnyel arcom öntözöm,
mert egyedül zokog az,
kinek arca nem igaz.
könnyel arcom öntözöm,
mert egyedül zokog az,
kinek arca nem igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése