Fazekas Miklós
Halkuló fényben
Halkuló fénybe mártom
tollam,
a tinta csendesen
felzokog;
„Hagyj békén! Ne
írjál most vélem!
Nem látod, hogy éppen
álmodok?
Álmodom a hajnalt,
álmom most a bíbor-alkony,
álmodok egy boldog,
fényes tengerparton.
Most éppen
gyöngykagylókkal álmodok.”
S a tinta újra
csendben felzokog…
Mély-zöld most a
tenger,
fehér tajtéktól
terhes a part.
A vihar éppen
elvonult,
lassan más felé tart.
Emlékező kövek között
álmodom majd az éjt -
S fájdalomtól félig
vakon
halkítom
magamban lassan a fényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése