Szomorúfűz
A fák, a bokrok
aranyban pompáznak,
az avarban barnultan
hullongnak
A bárányfelhők az
őszi égbolton
a széllel a
végtelenbe sodródnak.
(Őszi égbolton ...)
(Őszi égbolton ...)
Az ősz a párák,
harmatcseppek évszaka. Érett ízek, illatok, zamatok. Csordultig telt pince,
padlás, kamra. Elaltatnak, andalítanak, az elmúlás szele érint. Pihenőre térő
természet, útra kelő szárnyas vándorok, álmodozásra való, vigyázó álomvilág
csendesen lélegző melege. Csiccsogó
madarak köszöntik a hajnalt. A szürke horizont kékre színeződik, olajzöld
harmatgyöngyök gurulnak az örökzöld
lombsátrakon.
Hunyorog a Nap szeme,
homályos fény lobban fel, - bíbornyilak döfik át a Végtelent.
Integetnek a bókoló
virágok a reggeli kertben. Selyemszálat bontanak a rezgő füvek. A horizont
bíborra, majd rózsa-lilára vált, míg beecseteli az égboltot tinta festékkel.
Nyüzsög az élet,
áradó dallamok szárnyalnak, a szellő szárnyán aranyló fényekkel, vágyakozva az
új napba. Azúrkék csipkefátyol a láthatár
óceánja. A szavak tiszta csengése dallamos zene, hit és remény, a lelkek szerető
összefonódásában, örökkön örök halhatatlanságban.
Lámpafény lobban az
estében. Az égbolt sötét drapériájában csillagszikrák gyúlnak. Holdvilágos az
éjszaka, rejtelmesek a fények, az árnyak. Gyöngéden szárnyalnak a lelkek.
Bársonyos égbolt,
átölelő, álomba ringató emlékek. A hajnal fényei széthasítják az éjszaka
árnyait. Fények születnek az ég kárpitján át az őszi búcsúzásban.
http://www.youtube.com/watch?v=r9qkhuo_G5Q
VálaszTörlés