Fridli Zoltán - Jobban szerettelek, mint azt hittem

Fridli Zoltán

Jobban szerettelek, mint azt hittem

(átirat)

Rád, gyakorta visszagondolok,
Szívem ütemei, olyankor boldogok.
Az égi félhomályon, csillagkõbe írva látom neved,
Szemembõl könny csorog, szívem dobbanva reped.

Álmaink bájos rajzát egy égi kéz kifesti,
Ábrándos álmunk óvatosan vezetgeti.
Forró érzések buja érzésekbe ájulnak,
Szerelemlázas testek egymásra simulnak.

Felhevült testek, szikrázó, vibráló légkör,
Érzés, mi minden gátlást levet, széttör.
Majd elégült csend, paradicsomi világnyugalom,
Testem, lelkem, itt már rég nem én uralom.

Ám egy tétova fázós, bársonybõrû hajnalon,
Elkapott a fájdalom, nem simul álmom a plafonon!
S lett szívem hatalmas kõtábla, olvashatatlan írással,
Magam, cédrus csonkítva, letört ággal, vérzõ sírással.

Vágyom, hogy lepisszegjem a megfontolt ész szavát,
Szívem ékes kincsével, neveddel kongatni fel az alvó éjszakát!
Hogy érezzem újra s még, hajad illatát, tested melegét,
Ragyogó szemedben láthassam végtelenség kék egét!

Ám köszönöm, hogy árnyul elfogadtál életednek,
Szilárd alapot adtál letörve rabláncát reményeknek.
Köszönöm az órát, melyben a szívem

szerelmesen dobogni merhetett,
S amelyben e világtalan világom

végre fényességet nyertetett!