Hollósy Tóth Klára
Az őszi erdőn
Az őszi erdőn
gyöngyöző pára,
szélfútta avar, köd
és mélabú,
igéket vés a sorsom
falára,
csörög a patak, ő is
szomorú.
Oson a csend, lomhán,
andalogva,
egykedvűn méláz,
szomorú a táj,
az idő szépségeit
elrabolja,
egyre növekszik az
időfonál.
Az ereje, kedve egyre
lankad,
rejtély minden, az
élet, a lélek,
megteremtődik, él,
majd elhallgat
a gyönyör, a szépség,
tünemények.
Betűt, betűre még
könnyedén rovok,
e létben élek, mint a
csillagok,
s ahogy a szellőkön
az illatok,
pompázom még, majd
gyorsan illanok.
Érik a dúslevű, ízes
gyümölcs,
idővel minden élő
megérik,
figyel Isten, a
higgadt kedvű, bölcs,
mosolygó szeme
napomban fénylik.
Csend fülel az élet
templomában,
a múló gyönyör édes
mámora,
vele tartok, az
útjait járom,
de nemsokára, nem
látom soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése