.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
mikor a teremtő a
virágot
a föld lakóinak adta,
talán nem is kinyílt
állapotban,
nem volt az még
készen,
el a földön a magjait
szórta,
lehet, hogy épp
meglepetésnek,
születésnapi
ajándéknak szánta,
hogy benne a teremtés
csodáját
maga az ember is
meglássa:
miként lesz a magból,
az élettelennek
tűnőből
csodálatos,
szebbnél szebb,
illatosabbnál
illatosabb virág:
az elsők,
akik fejüket a
földből kidugták
nagy ámulatot
kelthettek, bennük
az ajándékozott
megláthatta
az isteni hatalmat…
és az embert talán
teremtette önmaga
örömére,
vagy talán nem is
embert,
csak magot szórt a
földre,
amit ő figyel
mérhetetlen
bizalommal,
magot, amelyik
kicsírázik,
növekszik, borul
virágba,
a formát megkapja,
de az még csak a
külső,
ahhoz még belül is
meg kell érni,
hogy a magból valódi
termés legyen...
próbálkozik az ember
jósággal, munkával,
szorgalommal, hittel,
de valódi, Istenhez
hasonló emberré
talán csak a szeretet
által lehet,
amikor odáig az úton
elér,
akkor lesz kész a
teremtés,
olyankor talán Isten
elmosolyodik
elégedetten,
a csoda sikerült,
a mag Emberré lett.
2012. november 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése