Szeitz János
Lelkemmel magam
Lelkem foszlányai
lebegnek kívülem
az élet valahol itt
van körülöttem,
tudom, de nem érzem,
semmi nem köt
semmihez, valakihez.
Egy színű lett
ismerős, idegen. Nem
vígasztal szánalom,
nem gyújt haragra
gyűlölet.
Reménytelen hever
bennem az érzelem.
Zsibbad bennem az
emlékezés,
és olvasatlan lapoz
éveket.
Az élők elmennek
mellettem,
a holtak nem
kísértenek.
Létük kiszámított
élet-halál pályát
követ, aki kívül áll
annak fókuszán
számukra joggal
értéktelen.
Kísértet lelkem
tőlük-tőlem
egyre távolabb lebeg,
önmagában,
elfogadva sorsát,
hiszen értelmetlen
a küzdés, ha célja
önmaga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése