Május - Pünkösd hava
Tavaszutó - Ígéret hava - Borjútor (Virágzó élet) hava
A latin
Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték
volna el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő vagy férfi
párja Maius volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga
volt, Zeusz szeretője, és a főistennek együtt töltött éjszakák eredményeként
Hermész (latin Mercurius) anyja.
A
május mindenütt a nyár aggodalmas adventjének tűnik, aminek a jövendő termés
féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító
szertartások böjtös időszaka volt. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni,
házasságot kötni, és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat,
mosták le az istenszobrokat, mintha csak a hónap előkészület lenne a nyárközépi
nagy ünnepekhez. A nép szerelmes szívű legényei május elsején "májusfát"
állítanak kedvencük háza elé. E hónap ünnepségei - a majálisok - a tavasz és a
nyár örömeinek szólnak. A szerves élet fejlődésének ekkor van a tetőpontja.
Pongrác, Szervác és Bonifác, mint régről fogva tudjuk, könnyen visszacsalogathatja kertjeink rémét a hajnali fagyot, és kárt okozhat veteményeseinkben, sőt még a szőlő-gyümölcs ültetvényekben is. Persze a nagy riadalom előtt célszerű emlékeznünk az agrometeorológusok tapasztalataira, mert a hosszú évtizedek óta folyó meteorológiai megfigyelések elemzése bebizonyította, hogy a fagyosszentekre vonatkozó néphit nem légből kapott állítás.
Pongrác, Szervác és Bonifác, mint régről fogva tudjuk, könnyen visszacsalogathatja kertjeink rémét a hajnali fagyot, és kárt okozhat veteményeseinkben, sőt még a szőlő-gyümölcs ültetvényekben is. Persze a nagy riadalom előtt célszerű emlékeznünk az agrometeorológusok tapasztalataira, mert a hosszú évtizedek óta folyó meteorológiai megfigyelések elemzése bebizonyította, hogy a fagyosszentekre vonatkozó néphit nem légből kapott állítás.
Népi
megfigyelések:
- májusi csendes eső, növeli a vetést
- száraz május, száraz esztendő
- ha májusban erősen halljuk a békákat kuruttyolni, úgy igen sok eső lészen
- ha május elején esik, úgy kevés borunk lesz
- nagyon meleg május után esős június következik
- ha májusban a tölgy szépen virágzik, és a cserebogár rajta tanyázik, gyakran fogunk hallani mennydörgést
- sok bort hoz ám a három ác, (Pongrác, Szervác, Bonifác), ha felhőt egyiken se látsz
- Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz
- Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász
- Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök
- májusi meleg eső nagy termés, hideg eső rossz vendég
- májusi csendes eső, növeli a vetést
- száraz május, száraz esztendő
- ha májusban erősen halljuk a békákat kuruttyolni, úgy igen sok eső lészen
- ha május elején esik, úgy kevés borunk lesz
- nagyon meleg május után esős június következik
- ha májusban a tölgy szépen virágzik, és a cserebogár rajta tanyázik, gyakran fogunk hallani mennydörgést
- sok bort hoz ám a három ác, (Pongrác, Szervác, Bonifác), ha felhőt egyiken se látsz
- Szervác, Pongrác, Bonifác, megharagszik, fagyot ráz
- Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász
- Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök
- májusi meleg eső nagy termés, hideg eső rossz vendég
*
Jeles napok májusban:
Szent Flórián (május 04.)
Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12.)
Nepomuki Szent János (május 16.)
Orbán (május 25.)
Szent Flórián (május 04.)
Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12.)
Nepomuki Szent János (május 16.)
Orbán (május 25.)
A meteorológusok Tavaszutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Ígéret havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) a Borjútor (Virágzó élet) hava elnevezést használták májusra. A hónap régi magyar (katolikus) neve Pünkösd hava. A Nap az Ikrek jegyébe lép.
- A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek májusra:
- Bika: (április 20 május 20.) és
- Ikrek: (május 21-június20.).
- Május folyamán a Nap az állatöv csillagképei közül a Kos csillagképből a Bika csillagképbe lép.
- A hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a következő év januárja.
- Japánban létezik egy úgynevezett „májusi kór” (gogacu-bjó, 五月病) kifejezés, amit akkor használnak ha egy új diák vagy dolgozó már a kezdőnapon fáradtan és kialvatlanul érkezik az iskolába vagy a munkahelyére.
*
Népi
mondóka
Orbánnak a napja hogyha fényes,
A vincellér mint a páva kényes.
Mint az áldozócsütörtök
Olyan lesz őszi időtök.
Pünkösd-napi esésre
ne várj áldást vetésre.
Május hava hűvössége
A gazdának üdvössége.
Orbánnak a napja hogyha fényes,
A vincellér mint a páva kényes.
Mint az áldozócsütörtök
Olyan lesz őszi időtök.
Pünkösd-napi esésre
ne várj áldást vetésre.
Május hava hűvössége
A gazdának üdvössége.
*
Mit
jövendöl a 100 éves naptár?
Szép idő lesz, ha az esti pír aranyszínű, ha napnyugtakor a vízeken és a mezőkön sűrű köd keletkezik, ha a szárazon tenyésző békák magasra ülnek és brekegnek. Rossz idő következik, ha reggel pír van, ha az esti pír igen vörös.
Szép idő lesz, ha az esti pír aranyszínű, ha napnyugtakor a vízeken és a mezőkön sűrű köd keletkezik, ha a szárazon tenyésző békák magasra ülnek és brekegnek. Rossz idő következik, ha reggel pír van, ha az esti pír igen vörös.
Május 1. – A munka
ünnepe.
május elsejét, mint
örömünnepet, és teszik jeles nappá különböző szokásokkal is.
E szokások közül
legismertebb a májusfa, vagy májfa állítása, tűzése. Legények állítják hajnalra
a lány házához, általában az ajtó elé, kapu mellé az udvarra, de van ahol a
kémény mellé tűzik.
Már a XV. században
is zöld lombokkal díszítették fel a házakat május elsején.
A luteránusoknál
szokás volt a templomban is májfát állítani.
A szokás új
formájaként a virág, virágkosár küldése figyelhető meg.
Májusi felvonulást
első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások. A két világháború
között a Salgótarján környéki bányászok titokban rendezték majálisukat a közeli
erdőkben, s ennek emlékére megmaradt a kirándulások, találkozók szokása.
*
Május 4. – Flórián
Ezen a napon az
ország nyugati felében sok helyen ősi módon gyújtottak „új tüzet”. A tűzoltók
és a tűzzel munkát végzők védőszentje volt Flórián. Közép-Európában volt
jellemző tisztelete. Támogatója volt más tűzzel dolgozó mestereknek is, mint
például a sörfőzők, fazekasok, kovácsok, pékek, kéményseprők.
Május 12 – 13 – 14.
Pongrác, Szervác, Bonifác
A három
„fagyosszent”. Ezek a napok az idő átmeneti lehűlését jelzik. E napokon nem
vetnek, nem palántáznak. A fagyok ellen tűzgyújtással, füstöléssel védekeznek.
Hogy a szőlő el ne
fagyjon, füstöljenek kentek!
A népi megfigyelések
szerint a Pongrác napi eső nem jó a gabonára, ilyenkor komoly károkat tehetnek
ezek a május középi fagyok is, amelyek – „menetrend” szerint megérkeznek ezen a
napon.
*
Május 16. – Nepomuki
Szent János
A gyónási titkot
megőrző cseh vértanú ünnepe. A hajósok, hídvámosok, dereglyések védőszentje
*
Május 25. Orbán
Pongráccal
ellentétes, „rámutatónap”. Esője nem a gabonának, a szőlőnek árt a hiedelmek
szerint. Úgy tartják a szőlővidékeken, hogy ha esős Orbán napja, esős lesz a
szüretidő is. Szokás volt, hogy a szőlőhegyen – ahol pásztorként Orbán (kora
középkori pápa) szobra állt, felvirágozták, ha napos, szép volt az idő és
sárral kenték be, ha esett. Orbán – Donát mellett – a vincellérek, a
szőlősgazdák védőszentje, ezért állt szobra a szőlőhegyen.
Orbán napján kezdenek
a méhek rajzani, ezért a méhek „Orbán bogarai”.
Kert – május
Az év ötödik
hónapjában járunk, amely legtöbbek számára a legkedvesebb időszak, a legszebb
hónap a kiskertekben. . Minden virágzik, zöldül, és az utolsó fagyos
éjszakáknak is búcsút intünk. A májusi időszakban nőnek a növényeink a
legintenzívebben, ezért ekkor kell nekik a legtöbb tápanyag és víz.
A virágzó gyümölcsfák
látványa, a friss, üde zöld szín ünnepi hangulatot sugall, a megújulásét.
Töltsünk minél több időt a szabadban.
A legfontosabb kerti
munka májusban a kapálás, gyomlálás és az öntözés, valamint a kártevők és
betegségek megelőzése, leküzdése. Ápoljuk gondosan a gyepeket is, rendszeresen
locsolva, nyírva.
A hónap közepétől
kiültethetjük a melegkedvelő, előnevelt palántákat a végleges helyükre. Ne
feledjük el a fagyos szenteket, Pongrác, Szervác és Bonifác május 12 és 14
között hozhat még talajmenti fagyokat. Figyeljük ezeket a napokat, hogy
éjszakára szükség esetén takarással megvédhessük a kiültetett palántákat vagy a
dézsás növényeket.
A tavaszi évelők
virágpompája: Az üvegházak melletti évelő ágyásokban és a sziklakertben
található növények virágzási csúcsa (tavaszi lednek, pázsitszegfű, zergevirág,
ternye, pázsitviola, gyöngyvirág, gólyaorrok és gémorrok, nőszirmok). Cserjék
virágdíszben: A sokféle, változatos cserje virágzási idejének dereka.
Egyre sokszínűbben
virágoznak a vízi- és a mocsári növények. Ahogy nő a hőmérséklet, az első
szitakötőket is megpillanthatjuk; a tavirózsák levelei pedig megjelennek a
vízfelszínen.
A madarak éneklési csúcsideje a kertben -
fülemülék, rigók, poszáták, vörösbegyek, seregélyek, füzikék, pintyek.
A hárs is virágba
borult, lassan kezdhetjük termését gyűjteni! Kitűnő teának, hurutoldó hatású. A
paradicsomokat is elkezdhetjük szabadföldbe palántázni!
A gyomok elleni
védekezésnek is itt az ideje!
Az orgona már
virágzik, ezért vízigénye is kicsit megnő ez idő alatt!
Angyal - május
Rengeteg angyal vesz körül téged májusban. Ebben a hónapban közvetlenül megtapasztalhatod az égi segítséget, és azt, hogy milyen érzés, amikor segítő angyalok tucatjai dolgoznak az ügyedben. Ebben a hónapban szinte karnyújtásnyira érezheted majd magadtól az angyalokat. Akinek ingatag az angyalokba vetett hite, az erős megerősítéseket és eltéveszthetetlen vezettetést kap majd ebben a hónapban, hogy megerősödhessen az Égbe vetett bizalma. Jó, ha tudatosítod magadban májusban, hogy minden pillanatban szerető angyalok vesznek körül minden embert.
Nagyon sok szeretettel köszöntjük
e hónap névnaposait,
születésnaposait,
ünnepeltjeit.
Sok boldogságot kívánunk!
http://youtu.be/qLxz4ouUTvQ
VálaszTörlés