Siktár János - Éjszakai égbolt

Siktár János

Éjszakai égbolt

Egy csendes és hideg téli éjjelen,
szobám ablakánál ültem éberen,
a gyönyörű szép csillagokat néztem,
melyek az eget őrizték hűséggel,
e szép látvány eltöltött melegséggel.

A fekete égbolt, mint hímzett palást
lepi a Földet, s nincs rajta szakadás.
Egyik zsebből nocsak a Hold kibújik,
s fényével egy felhő mögé húzódik,
mint ahogy a kisgyermek játszadozik.

Szégyellősen bujkál a ráncok között,
nagy kerek képe, ezüstbe öltözött.
A sápadt csillagok irigyen nézik,
az ég közepén, mily` csodásan izzik,
égtenger vizén mily kecsesen siklik.

Végre megjelennek a csillagképek,
bámulom őket, milyen nagyon szépek.
Megszámolom a göncöl csillagjait,
S látom a Hold már készül, nem marad itt,
Pihenni megy, nem hallatja szavait

Már megunta az éji őrjáratát,
aludni tér, leteszi szolgálatát.
Keres egy repedést az éj köpenyén
reggeli fény beárad a közepén,
s a Hold már alszik is égi fekhelyén.