Csorba Győző - Megint tavasz; - Letört ág

Csorba Győző

Megint tavasz

Megint tavasz. Nem tud meghatni többé:
a kell, a kell - csábító mezbe bújva,
a kell, a kell - a törvény masinája,
azt hallom én kattogni újra s újra.

Mandula-, kajszi-, meggyvirág s a fűben
ibolya-foltocskák. Holnaputánra
hervadás, majd gyümölcs (ha jól megy), aztán
megint az ősz s a tél kálváriája.

Szabály, ismétlődés, nagyon meguntam.
S ki örvendeztem a törvénynek egykor,
ma fázom tőle, s félek: azt szeretném,
ha kizökkenne a rend a szokottból.

Akkor még... akkor még talán... De lelkem
(poros hasonlat) elfáradt madár már,
s ha villám vág is mellette a fába,
csak odanéz, bólint, s tovább se száll már.

*

Letört ág

  Zengő, muzsikás sátor itt fölöttem
a virágbaborult nagy kajszifa.
Ezernyi méh az ágbogak között.
A világ: zsongás, a világ: virág.
 
S a törzs mellett egy bimbóban letört ág.
Kinyílni próbál s gyéren nyílik is.
Nem bírja, hogy a felhőkig csapó,
határanincs életben ő ne éljen.