Márai Sándor
"A hajós fáradt
szíve dobolni kezdett a májusi napfény érintésére. Talán ez a legszebb az
életben, gondolta most, a rozzant kocsiban, botjára dőlve és csukott szemekkel.
Ez a legszebb az életben, megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, amint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött."
Ez a legszebb az életben, megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, amint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött."
(Részlet a Szindbád
hazamegy c. könyvéből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése