Szita Zoltán
Tétovázom
Felegyenesedtem a porból,
ráébredve hogy ember vagyok!
Valami homályos ősi korból
hisz már oly régóta úton vagyok,
bár néha beborul felettem az ég
néha meg szikrázóan ragyog.
Ahogy naponta belém rúg az élet
vadul, könyörtelenül, és szelíden,
ahogy a sok álom semmivé lett!
Tán majomként lógnom kellene
most is egy himbálódzó ágon,
de én, egyre csak tétovázom.
ráébredve hogy ember vagyok!
Valami homályos ősi korból
hisz már oly régóta úton vagyok,
bár néha beborul felettem az ég
néha meg szikrázóan ragyog.
Ahogy naponta belém rúg az élet
vadul, könyörtelenül, és szelíden,
ahogy a sok álom semmivé lett!
Tán majomként lógnom kellene
most is egy himbálódzó ágon,
de én, egyre csak tétovázom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése