Balázs Danó Tímea - Emlékéj

Balázs Danó Tímea

Emlékéj

A ma reggel újra szürke, mint egy százéves holló…
A függönyön túl, pedig halkan szakad az ezüst hó.
És még ma jön valaki, aki szeretett rég,
hogy bemutassa a legújabb feleségét.

Még ébren sincs, de alhatna már, ez a bánat, szürke nap,
és felkelhetne végre egy kicsit tavaszízűbb holnap!
Most csak sírni lenne jó, de álmos még a könny,
talán megvigasztalna ma egy kis nagyvárosi közöny.

Vagy valami dal, de minden adón,
mindig ugyanaz a zaj…
Talán majd estére! A hó is elalszik végre.
Akkor a csillagok is lassan felmásznak az égre.

Rekedt már a rádió, és a tér is fáradt, hideg.
De odaát, végre Holdban fürdenek a hegyek!
Ahogy nézem őket, egyszerre szólal meg halkan,
egy ismerős dallam bennem és a rádióban.

Nálad is mindig szól valami zene
És ott is fürdenek - csak épp aranyban - a hegyek.
De hozzád is ellibben az a jól ismert dallam,
Ami nálam szólalt meg benned, most meg minden rádióban.

Ha most a szemed - a szemed…!- lassan behunyod,
akkor Te pont ott vagy, ahol épp én vagyok…
Egy fátyolszárnyú emléklepke hozzád is elrepül,
Vissza a szívedbe… az éteren keresztül.

És a telefon újra csörög majd hajnalban!
S mi ott leszünk, ahogy rég - együtt! - a vonalban…
Hisz már éveken át ezer emléklepke elszállt
lassú, csillagos éjszakák ködös holdfényén át…