Kováts Péter
/Skorpió/
Életrajz
Születtem egy hideg,
téli hajnalon.
A véres világégés
kellős közepén,
Balatonakarattyán, ha
jól tudom.
A nevem Péter lett, a
sziklakemény.
Pestszentlőrincen
hajtom álomra fejem,
Verset mondok, olykor
dalra fakadok,
Már nyugdíjasként
élem az életem,
Hatalmas terveket már
nem kovácsolok.
Lelkem szép gyermekei
a verseim.
Nem derülsz rajtuk,
mint hamis prófétán.
Már Attilával vallom
: Kész a leltár,
Játszottam az
érzelmek lágy húrjain,
Megéltem, mit sorsom
csak nekem szán,
Élek még, és ebbe más
is belehalt már.
Éltem nagyrészt az
„átkosban”
Hol pártpapok okádtak
programszöveget,
A nagyközösség dalait
daloltam,
De nem volt őszinte
társ ki szeretett.
Most érzések
kavarognak bennem
Gondolatok keresik a
szót
Toll sercenése hallik
a csendben
Papírra önti a
mondanivalót.
Úgy élek már csak
napra-nap,
Mint vaksin elszánt
hegymászó,
Ki elhullott társait
siratva,
Mégis töretlen tovább
halad,
Mert a fenséges
csúcsra vágyó
Ábrándja, mindig
tovább sodorja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése