Turza Sándor - Kerekesszékből a világ

Turza Sándor

Kerekesszékből a világ 

Szédítő körforgás, a másik
élete csak egy villanás,
Nem áll meg, nem köszön,
ha megszólít, nem öröm.  
Egyenértékű vagyok,  
amit a testem elhagyott,  
A gondos születés  
helyette többet adott.
Gondolatom jár, kel,
kötve vagyok szabadabb,
talán a lelkem csendesebb.
Mást látnak a szemek, 
  másról is beszélek,
Ne sajnálj, nem félek,
így is teljes életet élek.
Gondolnak rám, velem van 
  jó anyám, arcomra simítja  
a reggeleket, rámosolyog Zsófi,
Feledni képes,  
hogy az élet nem édes.

Kinek csak hangját hallhatom,
kinek hozzászólását
nap mint nap olvashatom,
Ő sem komor, mégis
elszorul a szív, mikor arra gondolok,
talán keveset adok, szavakat,
gondolatot,
Zsófi, Erzsébet, veletek vagyok.
Olyan a világ, hogy nem látunk
arcokat, s csak magunkért
vívunk meg harcokat,
Tudjuk mi mind, így élnünk
nem szabad,
mert ha nincs ember, mi marad.
A lélek test nélkül,
vagy szék nélkül nem halad,
Ha az ember értetek
nem áldoz szavakat,
talán már nem is az.