Szomorúfűz
Február – haldoklik a
tél
Kemény fagyokat, vagy
korai ébredést hoz a bekopogó február.
Még dermedtek,
csípősek az éjszakák. Fakók a hajnalok – még késnek. Olykor jegesek a felhők és jégvirágok nyílnak
az ablaküvegen, de lassan olvadozni kezdenek.
A párás, ködös reggel
szemére húzza fagyos paplanát, de a Napocska már kacsingat. Hamarosan megszűnik az áldatlan tél, dacos
haragját végleg kiadva. Még hó borítja a tájat, de a Napocskát egyre többször
láthatjuk és áldott, aranyló sugaraival simogatja meg a természetet és
mindannyiunkat. Az időjárás időről-időre megtréfál bennünket. Friss havat
szitál fölénk, vagy jéggé dermeszt mindent. De van, hogy tavaszias hangulatot
vagy nyárias zivatart hoz életünkbe. Szürke horizontot borít ránk, vagy
azúrkékre festi az égbolt palettáját. Az enyhülő légben az olvadás szétszórja a
hófoltokat és a nedves földet felszárítva – láthatóvá válik az újjáéledés.
Fákat tépdes a téli
szél, deres lehelete olykor hódarát szitálva. Kopasz fák rázzák ágaikról a
havat. A felhők ólomszínűre festik a horizontot, és az eddig fakó fények
élénkülnek.
A madarak még
dideregnek, de az enyhébb nappalok és a napocska megnyitja csőrüket egy kis
csivitelésre – várva az új kikeletet. Rigók bújnak össze csicseregve, cinkék
ringatóznak a fenyőfa örökzöld ágain – szedegetve a magokat.
A természet meleget
vár. Hóvirágok dugják ki fejecskéjüket a fagyott földből – kérve a tavaszt.
Haldoklik a tél.
Drága Napfény! Hozd
el hozzánk melengető sugaraidat – hozd el nekünk az új Kikeletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése