Pócsa Józsefné - Ott leszel-e?

Pócsa Józsefné

Ott leszel-e?

Amikor eljön a búcsúzás ideje,
vajon ott leszel-e? Ráérsz majd akkor?
Ó milyen hamar elsuhant az élet!
Hisz alig voltunk együtt.
Vajon ott leszel-e, mikor fogni kell a kezem?
Amikor hívlak búcsúzóra.
Remélem, ott leszel, fogod majd a kezem,
és utoljára mosolyt csalsz majd az arcomra.
Akkor majd végleg boldogan elmegyek.
Amikor a pap elmondja az imát,
amikor sírni kell,
gördülnek-e szemeidből könnyek?
Amikor csendben valakik
halk zokogása hallatszik,
Te konokul majd búcsút intesz-e?
De sírj egy kicsit a kedvemért,
csak úgy jelképesen,
hagy higgyék, hogy neked is fáj,
hogy meg ne szóljanak.
Akkor majd megbocsátok.
Néha hozzál majd fréziát a síromra,
a kedvenc virágomat,
mert attól a túlvilágon is felvidulok.
Ott, ahol már semmi sem fáj,
már nem törődöm semmivel.
Ott, ahol a madár is csendesen dalol,
hogy ne zavarja mély álmomat,
talán megnyugszom majd.
Ott leszel-e? Vagy akkor sem érsz majd rá?
De most még élek, és kimondhatatlanul fáj,
hogy soha sem érsz rá, pedig nagyon hiányzol!