Gubcsi Lajos
Remény
Unalom, vénülő nyugalom ül jó uradon
Hallgatod a halódó szót, a jajt a torkomon
Rettegő szíveket, mikben lyukas ég pereg
Vonagló vágyakat, a kéz még érted remeg -
- fond körém csípőd, s a réseden hozzád megyek.
Amikor meghal majd a tél a hegygerincen
S a völgyek tavaszával a mélyedbe bújok
Amikor aléltan sír a sóhaj a két szemedben
S gyermekedet nemzem, s feszülnek a húrok -
- ölelj még át, utolsó könnyemben visszafordulok.
Hallgatod a halódó szót, a jajt a torkomon
Rettegő szíveket, mikben lyukas ég pereg
Vonagló vágyakat, a kéz még érted remeg -
- fond körém csípőd, s a réseden hozzád megyek.
Amikor meghal majd a tél a hegygerincen
S a völgyek tavaszával a mélyedbe bújok
Amikor aléltan sír a sóhaj a két szemedben
S gyermekedet nemzem, s feszülnek a húrok -
- ölelj még át, utolsó könnyemben visszafordulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése