Kópis Eta - Egy hajléktalan anya halott gyermekéhez

Kópis Eta
Egy hajléktalan anya
halott gyermekéhez

http://www.youtube.com/watch?v=VR3G1gMbSWc 

Hallgasd...!
..., hogy zuhog a zápor?
Veri nyomortanyánk...
...ködfalát...
Hallod?... Én drágaságom,
mily vígság, dáridó...,
dühöng odaát?...
Kis tested jégpáncélba
burkolta a kaszás, ...
de szűzi álmod... el nem lopja,
lelked már ott van..., odaát,
..., otthont talált.
Jönnek érted... nem adlak.
Ne félj! Kebelem melegít.
Édes, anyatejízű csókom...,
..., életet ad..., felhevít.
Óh! Jó volna még érezni
láztól remegő testedet...,
..., de jaj..., jaj nekem,
már angyalok ringatják lelkedet.
Míg tűz égetett..., élt még
bennem is csöpp remény.
kihűlt a vulkán, reményvesztett,
..., semmibe tekintő..., megkövült
anya lettem én.

Maradványodat... ringatom,
ernyedten..., elalélva...,
tán eszem is bomlik már?
Nővérkéd félőn..., hozzám simulva,
remegve kérdi: ..., „mért nem sír
a kishúgom..., anyukám?”

Tágranyílt őzikeszemébõl egy
rakoncátlan könnycsepp szökik,
..., majd holdfény arcán lepereg.
Jéghideg tapintásodba...,
..., beleremegve, mint „künt”
a zápor elered..., már
bömbölve kér számon tőlem,
s jaj..., keservét, bánatát
..., nem csillapíthatom.
Halott orcádra letekintve
megszáll a béke, nyugalom.

Csend ül már nyomortanyánkon,
gyászos, halotti, búlepte csend.
A fájdalom aludni tért.
Szívem kamrája jéggé dermedt,
mélyen bezárta parányi életed.