Maszong József - Ősz

Maszong József

Ősz

Akkor tavasz volt s minden újra éledt,
először akkor ölelhettelek meg téged,
új ruhába öltözött fűz, alatta álltunk meg,
ott és abban a percben lángra lobbantottál
egy érzést, amely belül ma is éget.

A nyár már oly régen a múlté, és
a patak is folyóvá nőtte ki magát,
párában úsznak a part-menti fák,
a rét virágaiból szőtt szőnyeg is,
megkopott s fakó színűvé vált.

Most az ősz jön párásan lomhán,
Csendesen érkezik vörösbarnán
a nyárból itt maradt napsugarán,
észrevétlen, mint a tolvaj lopakodva
szívünk ajtaját meg koppantva.

Tündöklőn rajzol árnyat s fényt,
a vöröslőn izzó nap az ég peremén,
sétálunk az erdőn a puha avarban,
talpunk alatt száraz ág reccsent,
a madár rebben tova riadtan .

A nyár melegét őrizzük a kikeletig,
felfrissülve éledjen újra szerelmünk,
a tűz, amely minden évszakot széppé
varázsolt, izzón tartja lelkemben
megélni veled minden holnapot.