N. Horváth Péter
Nem varázslat kell
Gondoljatok ránk az utolsók között,
Hogy néhanapján lehessünk elsők,
Bár testünkké lett vasmarkú ködök
Takarják bennünk a gyönyörű belsőt.
Mint tenger mélyén rejtező kagylók,
Gyöngyként növeszti szívünk a vágyat
Csitítgatjuk a nyugtalan alvót,
Mikor álmai tilosban járnak.
Mert, mikor úgy fest, hogy minden tiltott,
S képe jut csak az elérhetőnek,
Azt hisszük, kaput sohase nyittok,
Megértést várva, akárki zörget
Mindössze adni szeretnénk nektek,
Valami igaz, belőlünk valót,
Amiből közös világ születhet,
Hol könnyen leszünk felvállalhatók.
Nem birtokoljuk a bölcsek kövét,
Legfeljebb van, mit más szögből látunk,
Mert más korlátok gyűrűznek körénk,
S minket még izgat, mi másnak már unt.
Nem varázslat kell, sem csodaszerek.
Ne ígérjétek tóból a holdat.
De aki minket emberként szeret,
Hű képmása a Mindenhatónak.
Hogy néhanapján lehessünk elsők,
Bár testünkké lett vasmarkú ködök
Takarják bennünk a gyönyörű belsőt.
Mint tenger mélyén rejtező kagylók,
Gyöngyként növeszti szívünk a vágyat
Csitítgatjuk a nyugtalan alvót,
Mikor álmai tilosban járnak.
Mert, mikor úgy fest, hogy minden tiltott,
S képe jut csak az elérhetőnek,
Azt hisszük, kaput sohase nyittok,
Megértést várva, akárki zörget
Mindössze adni szeretnénk nektek,
Valami igaz, belőlünk valót,
Amiből közös világ születhet,
Hol könnyen leszünk felvállalhatók.
Nem birtokoljuk a bölcsek kövét,
Legfeljebb van, mit más szögből látunk,
Mert más korlátok gyűrűznek körénk,
S minket még izgat, mi másnak már unt.
Nem varázslat kell, sem csodaszerek.
Ne ígérjétek tóból a holdat.
De aki minket emberként szeret,
Hű képmása a Mindenhatónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése