Berze Tünde
Szél zenél…
Sekélyes lelkek csúf
körmei
rongybábbá tépték
emlékeim,
ős-démonok gyúrták
feketeszénné,
s az életút mellett
üszkös keresztek,
mint máglyarakás hűlt
hamvai állnak,
őrzik vergődő remény
leheletnyi létét.
Emésztő valóság
mérgezi testem,
kusza hálót sző haló
bensőmben,
mint zsákmányra leső
óriáspók,
s kapaszkodom arcod
finom árnyába,
mely hirdeti, élni
jó, élni szép,
még napfény táncol
fák levelén.
Tűnt évek izzó poklán
túl,
kezedbe teszem szél
fújta lelkem
megkérgesedett, mély
redőit,
mellyen táncot lejt
éjjel a Hold,
s felhők mossák
könnyeikkel,
ha megperzseli
tüzével a Nap.
Szívemen dagadt
vér-erek lüktetnek,
s minden dobbanásban
benne feszül
emlékezés
csillagszóró tűz-zápora,
pillanat varázsa őrzi
még hangod,
simogatja lelkemnek
hullámzó vizét,
tér s idő szilánkokra
törik, ha szél zenél…
http://youtu.be/o06Nk8f-ttw
VálaszTörlés