Szilágyi Ferenc
Magányod hullámain
Leszállt a ködös alkonyat a fákra,
csupasz ágain most rongyként fönnakadt.
Fáradtan dobod szép tested az ágyra,
oly nagyon egyedül érezve magad.
Szálalgatva a lét múló perceit
átgondolod régi emlékek sorát,
levetnéd válladról súlyos terheid
szürcsölve magányod savanykás borát.
Nyíló kehelyben állig gombolt lélek -
az est varázskarja csendben átölel.
Tompák az árnyak, elmosódott élek
vigyázzák azt álmod, ha a csend fülel.
Ágyad ringó sajka, s szobád csatorna,
csillogó tajték most a paplan fodor,
langy széltől dagad a párnavitorla,
vad vágyad már színes kalandra sodor.
csupasz ágain most rongyként fönnakadt.
Fáradtan dobod szép tested az ágyra,
oly nagyon egyedül érezve magad.
Szálalgatva a lét múló perceit
átgondolod régi emlékek sorát,
levetnéd válladról súlyos terheid
szürcsölve magányod savanykás borát.
Nyíló kehelyben állig gombolt lélek -
az est varázskarja csendben átölel.
Tompák az árnyak, elmosódott élek
vigyázzák azt álmod, ha a csend fülel.
Ágyad ringó sajka, s szobád csatorna,
csillogó tajték most a paplan fodor,
langy széltől dagad a párnavitorla,
vad vágyad már színes kalandra sodor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése