Szomorúfűz
Eljárt az idő.
Álmosak, csendesek a
reggelek. Ködfátyol terül az erdőre, kertekre, mezőre, a völgyekre.
Szürke az égbolt, a
kopaszon álló fák fölött. A fagyott dér rátelepszik az örökzöldekre, a zizegő,
zúzmarás faágakra. Jeges, vad széllel
átfújva mindent. Hallgatom a jajongó téli szél bús dalát – a kéményen
keresztül. Alszik a természet, téli álmát álmodva pihen.
Csend borul a tájra,
a halott vidékre. Az ablakokon túl játszi hó függönyt húz a sűrűn szárnyaló
hópihe, fehérre varázsolva a kinti világot. Jégüveg a folyókon. Csikorog a tél.
Zúzmarás dérgyöngyök csilingelnek, jégcsapok az ereszek alatt. Fagyos,
kristályos a levegő, a felhők is feldermedtek az égboltra. Gyertyafény és a
lobogó tüzek fénye tükröződik a szemekben.
Hamarosan elköszön a
tél is. Lelkünk mélyén már várjuk a megújulást. Várjuk, hogy bekopogjon hozzánk
az új Kikelet.
http://m.youtube.com/watch?v=KPF-fA6ux8k
VálaszTörlés