Berze Tünde
Várlak - A távolságról
Végtelen vízben
fürdetik arcukat
a holddal ébredő
csillagok,
oly messze vagy,
köztünk táncolnak
szertelen hullámok,
úgy ringanak, mint
gondolataim,
mikor feléd libbennek
bárányfelhő ágyon.
Mondd, miért
halkítjuk el énekünk,
miért nem hallhatják
mások is?
Úgy szabadon engedném
hangom,
hadd feszítse ki mind
a feneketlen hullámot,
s váljon erős híddá
hitem,
melyen hozzád
lépdelhetek,
anélkül, hogy a
mélybe vesznék.
Bejártam már a
sivatagot,
szárazra aszalt
lelkemnek most,
csak nyugodt oázist
keresek,
hol háborítatlanul
szólhat dalom,
hallhatják a mosolygó
csillagok,
felkaphatják a hozzád
szálló felhők,
s talán egyszer
eljössz majd,
át a határtalan
vízen,
át a perzselő
homokdűnéken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése