Millei Lajos - Mondd, kell - e még?

Millei Lajos

Mondd, kell-e még?

Kell-e még az álmom, hogy együtt éljük át
a fénytől izzó lelkünk szikra bíborát?  
Kell-e még a hitem, mely marva simogat
benned botladozó bolondos álmokat?

Kell-e a karom, a fásultan gyengülő?
Kell-e ráncos arcom, az egyre vénülő?
Kell-e madárdal, mely a szívemben terem,
s trillázva bukdácsol egy süket életen?

Vágyak gyötrő kínja, ó, mondd csak, kell-e még,
s ha örökkön élnénk, akkor is kellenék?
Vért pumpáló szíved adna-e meleget,
ha remegő kézzel lelném meg kezedet?

Talpunk alatt az út sorstüskéktől vérzik,
konok, dacos lábunk abban gázol térdig,
mégis megyünk tovább, megállni nem lehet,
ostorcsapásként űz a lelkiismeret.

A pusztító idő tán megszán majd minket,
és erénnyé gyúrja elhalt vétkeinket,
s ha csonkig égő gyertyám pislogva fullad,
lánglelked hevétől ismét tűzre gyúlhat.