Fekete
István
Kecskefejő
Vacsora-csillag
az égen,
tűz
lobban az erdőszélen,
körülötte
pásztorok.
A
jószág is lepihent már,
elhallgatott
minden madár,
csend
van, csak a tűz ropog.
Ám az
estben madár lebben,
s az
árnyéknál csendesebben
a
cserény felett lebeg,
s szól
a pásztor, a legvénebb:
Na most
aztán figyeljetek,
a
kecskét hogy feji meg.
Babona
ez, mondja másik,
mellé
hatalmasat ásít,
vadászik
ez a madár.
Lám, a dúcon
szépen megül,
S azért
van a jószág körül,
mert
csak itt jár a bogár.
Hallod...
most meg kerreg, perreg,
közben
elmond egy-két verset.
Szerelmes,
elhiheted...
Nekünk
csúnya, de szép neki
hogy a
párját hitegeti,
és más
nem is érti meg.
Tojását
a földre rakja,
fészek
nélkül takargatja,
mert
ruhája oly remek,
szürkén
barnás, mint az avar,
láthatatlan,
mindent takar,
ha
rálépsz, se látod meg.
És
ahogy a tüzek múlnak,
mint az
őszben, hogy lehullnak
éjjelszálló
bogarak,
ez a
szép madár is elszáll.
Valahol
az Adriánál
éri már
a virradat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése