Millei Lajos - A fény felé

Millei Lajos

A fény felé!

Kibújik a mag a hívogató fénytől,
tágra meredt szemmel bámul el a léttől.
Rám is így hat néha az élet csodája,
az újjáteremtés génbe zárt világa.

Egyedi jelenség egy-egy megszületés,
e bonyolult rendben az életre érés.
Később aztán közös, hogy mind vágyik fényre,
az éltető élet fontos melegére.

A növény, ha kikel, Nap felé fordulva,
állatok, emberek érte leborulva
imádják erejét, s függőségi vággyal
élnek e varázzsal, égi adománnyal.

Gyenge még a fácska pár hónapos korban,
oly sokáig volt Ő sötétségben, porban.
Eső verte ágyát, szél fújta el plédjét,
hó takarta olykor növögető énjét.

Rideg rögök között segítséget várva,
dacos elszántsággal hitt a napsugárba`.
S ha rátalál a fény lágy, meleg sugara,
tudja, bizton érzi: az élet jött maga.

Erősödik lelke, s kinyílik virága,
madárdaltól hangos cseperedő ága.
Áldja a meleget, mint minden élőlény,
kit ég felé tört vággyal hívogat a fény.