dPanka - Fut felém a fény

dPanka

Fut felém a fény

Fut felém a fény, megérint. De sír bennem a fájó múlt, s feljajdul. Úgy kiáltanék. Nehéz teher a szívem. A bánat és csalódás árnyéka sebekkel szakítja. Úgy hinnék... úgy szeretnék... de lelkemben harang kondul. Állj! Elég! Mégis, mintha, hangjából reményt súgna nekem: Hidd, hogy várnak rád! Hidd, hogy szeretnek!
S fut a felém a fény. Melegít. Simogatva magához ölel. Engem hív. Mégis félek, reszketek. Múltam hideg árnyékként kísért. Hisz annyi szikra pislákolt, égett, majd aludt ki bennem. Félek...pedig tudom hogy, a csillagok és a nap együtt ragyogva adják a léthez az erőt, a tiszta létezést. Még ha külön is látom, és érzékelem őket. Tudom, hiszem, összetartoznak. A fényük összebilincselő csendes magányában ontják szikrájukat, s felváltva kergetik a végtelenségbe a múltat és hozzák el csillogásukkal mindig a kiszámíthatatlan félve várt holnapot.
S most, mintha mindkettő egyszerre megérintene. Csendes magányomban várom, hogy befogadjam örökre, azt a mágikus erőt, hogy hinni tudjak végleg, minden kicsi apró fénynek, mely szívemig elér.

**

Apró fény

Az esti csillagom,
olykor pislákol:
tán kicsit kacsintva
rajtam mosolyog.
Mégis bennem él,
annyi - annyi szép.
mely mindig visszajár,
nincs ég és föld -határ-.
Ám maradjon titok,
mily fényeket hordoz
e versemben e kép,
mely Rólad exponál,
egy közös ajándék,
mely égi tünemény.
- bár apró töredék -